Kezdjük helyi művészekkel az új évet!

Mivel 2016 lassan véget ér, mi már 2017-re készülünk, és rögtön az első néhány napra is ajánlunk kulturális programokat, méghozzá tiszakécskei művészek közreműködésével.

Elsőként ajánljuk az Ókécskei Zenés Esték sorozat immár hagyományossá vált újévi koncertjét, melyen ezúttal Méhes Balázs segítségével merülhetünk majd el az orgona hangjainak óceánjában.

Várunk tehát mindenkit 2017. január 1-jén 16 órakor a tiszakécskei református templomba egy évkezdő orgonahangversenyre, s az év további részében is kínálunk majd koncerteket, elsősorban a reformáció 500 éves jubileumához kapcsolódóan.

https://www.facebook.com/events/140570649763508/

201701_ujevi-koncert

Január 6-án 18 órakor pedig újra Könyvkóstolóra várjuk az irodalom- és könyvbarátokat, és ezúttal állandó moderátorunkat, Böszörményi Gyulát faggatjuk majd, nem csak új könyveiről. A kérdezősködésben segítségünkre lesz Michaleczky Péter, aki volt már a Könyvkóstoló sorozat vendége, így ismerősként köszönhetjük majd őt is.

Természetesen ez a sorozat is kínál további „finomságokat” az év folyamán, vendégünk lesz például Saly Noémi, a neves Budapest-kutató, Beck Zoli (30Y), ezúttal irodalmárként, Kepes András, Tompa Andrea, Köbli Norbert, Gerlóczy Márton, míg további vendégeinkkel még folynak az egyeztetések.

h201701_bgy-plakatttps://www.facebook.com/events/236307506799460/

Természetesen januárban sem maradunk könyvbörze nélkül, elsősorban a szépirodalomra koncentrálunk majd.

Vélemény, hozzászólás?