Kerti Könyvkóstoló és társai

Immár hagyományosan az augusztusi Könyvkóstolónkat kerti parti (kerty party) formájában rendezzük meg. A helyszín állandó moderátorunk, Böszörményi Gyula otthona/kertje, tehát mindenkit a Tiszakécske, Kőrösi utca 83. szám alá várunk.

Ahogy azt már megszokhattunk, a bográcsnak is alágyújtunk, ezúttal babgulyás fog főni benne, de nagy szeretettel várjuk a további hozzájárulásokat az esthez, vendéglátáshoz.

S hogy a meghívott vendégről is essen szó: ezúttal Gerlóczy Mártont fogjuk faggatni, aki Igazolt hiányzás című könyvével robbant be az irodalmi életbe 2003-ban, alig 21 évesen, ám azóta is rendszeresen jelennek meg könyvei, rendhagyó témákkal, rendhagyó helyszínekkel, mindig feladva a leckét olvasóknak és kritikusoknak egyaránt.

Szeretettel várunk mindenkit!

Esemény a facebookon

Augusztus sem múlhat el koncert nélkül, így szeretettel várunk mindenkit 2017. augusztus 27-én 19.00 órakor a református templomba, ahol a Dús kincséből… sorozatban Varga László, a miskolci Deszkatemplom orgonistája és fia, Lőrinc, a leendő klarinétművész mutatkozik be.
Műsorukon az alábbi darabok szerepelnek:
Vivaldi-Bach: a-moll concerto BWV 593
Bartók Béla: Három csíkmegyei népdal
Camille Saint-Saens: Esz-dúr szonáta I. tétel op. 167
Kovács Zoltán: Elégia
Robert Schumann: Három románc op. 94
Robert Schumann: Fantáziadarabok op. 73

Természetesen augusztusban is várunk mindenkit egy kis börzézésre, szombatonként a művelődési házban, augusztus 20-án pedig – persze, csak ha az idő is kegyes lesz hozzánk – a Tisza-parton találkozunk.

Júliusi programajánló

A  nyár legmelegebb hónapjában  igazán hűsítő kulturális programokat kínálunk.

07. 07-én pénteken ismét könyvkóstolóra várunk mindenkit a Városi Könyvtárba. Ezúttal Felhőhegyi Balázs írót fogjuk faggatni, aki 17 éve ír meséket, novellákat, regényeket. Történeteinek világát átszövi a hősök bátorsága, az igazság forrásának keresése és mindazon próbák, melyek az örök értékek felkutatására ösztönöznek. Alakjai varázslatos módon kapcsolódnak össze az ember időtlen valóságával, így kortól függetlenül megérintik az olvasó lelkét.
Júliusi vendégünk a mitikus lények között érzi otthon igazán magát, így azon túl, hogy alaposan kifaggatjuk őt saját magáról és íróságáról, arról is fogunk beszélgetni, hogy miként jelennek meg valóságunkban a mitikus lények, úgy külső életünkben, mint belső önvalónkban.

A Könyvkóstoló ideje alatt Felhőhegyi Balázs A Szfinx hét kapuja című könyve 20% engedménnyel megvásárolható a helyszínen.
https://www.facebook.com/events/691378697733140/?fref=ts

 

07.23-án folytatódik az Ókécskei Zenés Esték sorozat. Az idén „Dús kincséből…” alcímet viselő zenefolyam júliusi vendégei – anya és fia – kivételes párosítást hoznak. Orgona és ének hangja csendül majd fel a templomban.
Andrássyné Mátyus Gabriella zenei tanulmányait a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, majd a budapesti Zeneakadémián folytatta, ahol 1986-ban szerzett orgonaművészi és tanári diplomát. Tanárai Virágh Endre és Gergely Ferenc voltak. Jelenleg a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium orgona és zeneelmélet tanára, a Miskolc-Hejőcsabai Református Egyházközség kántora és kórusvezetője. Repertoárján barokk, romantikus és XX. századi szerzők orgonaművei egyaránt szerepelnek. Rendszeresen koncertezik Magyarország és Európa számos városában.
Andrássy György, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Tulipánné Szitás Marian tanítványaként 2013-ban kezdte énekesi tanulmányait. 2014-ben felvételt nyert a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának magánének szakára, ahol tanára Dr. Mohos Nagy Éva. Tapasztalatait több ismert énekkar tagjaként szerezte. Egyetemi tanulmányai mellett a Debreceni Kollégiumi Kántus és a Canticum Novum kórus munkájában vesz részt.
https://www.facebook.com/events/1891770644415470/?fref=ts

 

Természetesen a július sem múlhat el könyvbörzék nélkül.

Július 8-án ingyen könyvek akciójával várjuk a betűk szerelmeseit, július 15-én Passuth László rajongóinak kedvezünk a szerző születésnapjának alkalmából. Július 22-én a Családi napon is várjuk a könyvbarátokat a Holt-Tisza melletti kitelepülős börzénken, július 29-én pedig a Dumas-család (apa és fia) könyvtengerében lehet majd akciósan böngészni.

A könyvbörze bevételét a Könyvkóstolókra és az Ókécskei Zenés Estékre fordítjuk, támogatásukat nagyra értékeljük.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1704285712944809&set=gm.1069781563153674&type=3&theater

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt programjainkon.

az Álomfogó Alapítvány csapata

Júniusra Köbli, Kissék, Virtuózok, könyvbörzék

Júniusra az alábbi programjainkat ajánljuk:

Filmes Könyvkóstolóra várjuk az érdeklődőket június 2-án 18.00 órakor a Városi Könyvtárba. Vendégünk Köbli Norbert forgatókönyvíró lesz, akinek a Félvilág, a Vizsga, A berni követ és még sok remek film forgatókönyvét köszönhetjük. Norbi segítségével picit a filmvászon mögé kukkanthatunk, szóval várunk mindenkit, akit érdekel a filmes világ.

Esemény a facebookon:

https://www.facebook.com/events/469663763378628

Június 18-án 19 órakor az Ókécskei Zenés Esték is folytatódnak, a „Dús kincséből…” koncertsorozat ehavi vendége Kiss Zoltán orgona- és zongoraművész, a nyíregyházi evangélikus Nagytemplom orgonistája lesz, és fiát, Kiss Benedek Mátét hozza magával, akinek neve ismerősen csenghet sokaknak, hiszen 2016-ban a zenerajongók érte is izgulhattak a Virtuózok sorozatban. Kiss Benedek Máté fantasztikus furulyatudását hozza közénk,  édesapja pedig hol orgonán, hol zongorán kíséri.

Esemény a facebookon:

https://www.facebook.com/events/229195034236725/

Ez a hónap sem maradhat könyvbörze nélkül.

Június 3-án a pedagógusnak alkalmából pedagógiai könyveink akciójával várjuk a könyvbarátokat, majd június 10-én az Ünnepi Könyvhét miatt börzeszünetet tartunk. Június 17-én a versek, 24-én pedig a drámák szerelmeinek lesz érdemes ellátogatni a börzében, de mindig szeretettel és bőséges kínálattal várunk minden érdeklődőt.

Ehavi plakátunkhoz is Kispál Gyulától kaptuk a fotót:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1668330623206985&set=gm.1049082651890232&type=3&theater

Minden programunkon szeretettel várunk mindenkit.

Kepes, Karasszon, könyvbörzék

Május hónap is remek programokat hoz a kultúra szerelmeseinek.

12-én Kepes András lesz Könyvkóstolónk vendége. Az érdeklődőket a Városi Könyvtárban (Tiszakécske, Kossuth u. 40.) várjuk este hat órára. A beszélgetés előtt-után Kepes András Világkép című könyve megvásárolható lesz, és a szerző boldogan dedikál is.

A komolyzene, sőt az egyházzene kedvelői sem maradnak szórakozás nélkül, nekik az Ókécskei Zenés Esték sorozat következő koncertjét ajánljuk. Karasszon Dezső orgonaművész és fia, Karasszon Dénes gordonkaművész ad generációs koncertet május 21-én 16 órakor az ókécskei református templomban.

A sorozatot a Reformáció Emlékbizottság támogatásával, a Tiszakécskei Református Egyházközséggel közösen hoztuk létre.

Könyvbörzéink sem maradnak el, továbbra is várjuk a betűfalókat minden szombaton az Arany János Művelődési Központban. 6-án a sci-fi és fantasy szerelmeseinek, 13-án az Olcsó Könyvtár sorozat gyűjtőinek, 20-án az Európa Zsebkönyvek olvasóinak kedvezünk, míg a hónap utolsó szombatján bakelitlemezeinket vihetik haza akciósan a zenekedvelők .

 

David Titterington újra Tiszakécskén koncertezik

David Titterington a St. Albans-i Nemzetközi Orgonafesztivál művészeti igazgatója, a világ egyik meghatározó jelentőségű orgonaművésze. A londoni Királyi Zeneakadémia tanszékvezetőjeként napjaink egyik igen keresett orgonatanára. Szakmai pályafutása az 1986-os Royal Festival Hallban történt bemutatkozásával vette kezdetét, azóta számos nemzetközileg elismert fesztiválon, illetve híres koncertteremben lépett fel. Több mint 30 BBC-programban, valamint számos rádió- és televízióműsorban működött közre világszerte, jelentős kortárs művek bemutatása fűződik nevéhez. Több kitüntetéssel és elismeréssel büszkélkedhet, így tiszteletbeli tagja a Királyi Zeneakadémiának, valamint díszdoktora a Huddersfieldi Egyetemnek, továbbá a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek is. David Titterington többször járt Magyarországon, hiszen a 90-es évektől csaknem egy évtizedig számos nagy sikerű kurzust tartott a Zeneakadémia hallgatóinak Budapesten és Nagykőrösön mindig változó tematikával.

Prof. David Titterington magyarországi mesterkurzusa zárásaként koncerttel örvendezteti meg a zenerajongókat 2017. április 30-án 16.00 órakor a tiszakécskei református templomban, melyre mindenkit szeretettel várunk.