Parádés májusi programajánló

Májusban újra nagy nevekkel várjuk a kultúrára vágyó közönséget.

Könyvkóstolónk május 6-án 18 órakor Csányi Vilmost várja vendégül a Városi Könyvtárban. A világhírű etológus-író Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány főszerkesztője. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Tudományterjesztési és szépirodalmi munkássága is jelentős.
https://www.facebook.com/events/211782612534631/

201605_Csányi Vilmos_jav

Kotta és Könyv sorozatunk következő programjában szintén két olyan művészt köszönthetünk, akik országunk határain túl is ismertek.

Esterházy Péter, Kossuth díjas író, a magyar posztmodern irodalom egyik legjelentősebb alakja és
Dés László, Kossuth díjas zeneszerző-szaxofonművész zenés felolvasóestjén a műfaj nincs meghatározva, lehet regényrészlet vagy novella.

A felolvasások közben, kellő dramaturgiai pontokon megszólal a zene, hangsúlyozva, aláhúzva vagy akár ellenpontozva az egyes szövegrészeket. A közös produkcióban irodalom és zene, szöveg és dallam hat egymásra: az író műveiből olvas fel, a zeneművész pedig improvizál az elhangzott részletekre. Így az estnek kialakul egy íve, dramaturgiája, zene-dramaturgiája.

Napjaink magyar irodalma és zenei élete e két meghatározó alakjának nem mindennapi előadása igazán különleges estét ígér.

A koncert támogatójeggyel látogatható, amelyet akár előre is megvehetnek az érdeklődők. További információt a 20/551-3261-es telefonszámon kaphatnak. A rendezvény az Arany János Művelődési Központban kerül megtartásra május 7-én 19 órakor.

https://www.facebook.com/events/260184490980863/

Plakát Szó_Szaxofon

Orgona több szerepben sorozatunk is különleges koncerttel folytatódik május 15-én 16 órakor a tiszakécskei református templomban, hiszen egy többgenerációs zenészcsalád legifjabb tagja, Gárdonyi Dániel szolgál majd közöttünk orgonajátékával, míg a Szabolcska Mihály Református Énekkar kórusnyitogatójára érkezett új tagok is ezen a koncerten debütálnak majd.

https://www.facebook.com/events/949288941854938/

GD4Májusi börzéink már el is kezdődtek, hiszen a majálison különlegesen válogatott, a börzében még sosem járt könyvekkel vártuk az érdeklődőket.
A hónap minden további szombatján is várjuk a könyvrajongókat az Arany János Művelődési Központban 10 és 18 óra között, méghozzá minden héten más akcióval.
Május 7-én a krimik, május 14-én az útikönyvek, május 21-én a természettudományi könyvek, míg május 28-án a műszaki könyvek vihetőek haza már csupán 100 Ft adomány ellenében.
Nem akciós használt könyveink 200, új könyveink 400 Ft adomány ellenében vihetőek haza.A börze bevételét kulturális programjainkra fordítjuk, ezért minden támogatást köszönünk és nagyra értékelünk.2016máj_börze

Kultúráprilis Tiszakécskén

Tiszakécske, a kisváros, ahova a Nagyok járnak

Az áprilisi programajánlókra ismét igaz a fenti megállapítás. Bárcsak minél többen élnének a nem mindennapi kulturális lehetőségekkel és kincsekkel. Kiváló alkotások, Liszt-díjas karnagy, világhírű orgonaművész, stb. várják a feltöltődni vágyókat.

 

Könyvkóstoló L20160401_Lakatos_v2akatos István grafikus-íróval

Április elsején 18 órakor különleges könyvkóstolóra várjuk az érdeklődőket a Városi Könyvtárba, hiszen egy rendkívül fiatal és tehetséges képzőművész lesz a vendégünk, aki máris számos díjat nyert, otthon van nemcsak a könyvillusztrációk, de a képregények világában is, és regényeivel is egyre nagyobb sikereket arat.
Könyvkóstoló a facebookon

 

Orgona több szerepben – Az orgona mint kíséret

Április 3-án 16 órakor nagyszabású kíséret_JPGkóruskoncerttel folytatódik az Orgona több szerepben sorozat. A közel 80 fős kórus, három szólóénekes és az ország egyik legnevesebb karvezetője, Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy közreműködésével Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt műveiből kapunk ízelítőt, természetesen orgonakíséret mellett. Koncertünk mind az Orgona több szerepben, mind pedig a Kecskeméten futó Gárdonyi Életműkoncertek sorozat része, és a tiszakécskei előadást követően a koncert még aznap Kecskeméten is hallható lesz 19.30 órakor a református templomban.
Kóruskoncert a facebookon

 

Orgona több szerepben – Az orgona mint zenekar

DTkeresett_JPGÁprilisban orgonasorozatunk még egy rendkívüli rendezvényre várja az érdeklődőket. A világhírű orgonaművész, David Titterington, az Angol Királyi Zeneakadémia tanszékvezető professzora látogat el Tiszakécskére, és ad koncertet április 17-én 16 órakor. Ötnapos magyarországi tartózkodása során David Titterington csak Budapesten és Tiszakécskén koncertezik, így városunk életében is kiemelt jelentőségű e rendezvény.
David Titterington koncertje a facebookon

 

Kórusnyitogató – Közönségből közösség

Húsvét és pünkösd között tárt karokkal várjaNYK7 az énekelni vágyókat a Szabolcska Mihály Református Énekkar. Olyan hathetes kurzust tervezünk, amelynek végén a pünkösdi koncerten sokakkal együtt énekelne a kibővített kórus. A programban igényes, de könnyen énekelhető művek szerepelnek, így bárki bekapcsolódhat és kipróbálhatja magát kórusénekesként, akár gyermek, akár felnőtt. A próbák április 4-én indulnak, és mindig hétfőn este 18 órakor kezdődnek a református gyülekezeti teremben. Hívunk és várunk minden énekelni vágyót. Hívjuk és várjuk együtt a Szentlelket.
Nyitott kórus a facebookon

 

Áprilisi könyvbörzék

Szuperkönyves áprilisnak nézünk elébe, ezért minden szombatra különleges börzét terveztünk.2016ápr_börze

Április 2-án a nemzetközi gyerekkönyvnap alkalmából a gyerekkönyvek akciójával, április 9-én a költészet napja (ápr. 11.) alkalmából a verseskötetek akciójával, ápr. 16-án a könyvtárosok napja (ápr. 14.) alkalmából egy ingyen könyvvel, április 23-án, a könyv napján pedig minden használt könyv akciójával várjuk a betűmániásokat az Arany János Művelődési Központban.
A könyvbörzék facebook-csoportja

 

Négyszögletű kerek plakátNégyszögletű kerek – Vándorkiállítás Lázár Ervin születésének 80. évfordulója alkalmából

A március 18-án megnyílt kiállítást április 15-ig tekinthetik meg a Városi Könyvtárban. A kiállított tablókon végigkísérhetik Lázár Ervin életútját, munkásságát, és személyes tárgyai révén bekukkanthatnak mindennapjaiba is.

Márciusi programjaink: Könyvkóstoló, Orgona több szerepben, Kotta és Könyv, Lázár Ervin-kiállítás

201603_Csurgó plakátos plakát

Március 4. 18.00
Városi Könyvtár, Tiszakécske
Könyvkóstoló Csurgó Csabával
Könyvkóstolós sorozatunk következő vendége, Csurgó Csaba 1970-ben született Budapesten. Húsz éven át dolgozott a reklámszakmában, először szövegíróként, majd kreatív igazgatóként. Forgatókönyveket is írt, például a Para és a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmhez. Első regénye, a Kukoricza Petőfi Sándor János vitézének a parafrázisa, egy másik Magyarországon játszódó izgalmas történet, fantasy, ami nem fél flörtölni a horrorral sem.
A Könyvkóstoló napján az Agave kiadó könyvei 30%-os kedvezménnyel kaphatók a Városi Könyvtárban!
A Könyvkóstolók az Álomfogó Alapítvány és az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár közös szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg.
Bővebb információ:
https://www.facebook.com/events/220506191628710/

 

terápia_fekMárcius 11. 17.00
Református templom, Tiszakécske
Orgona több szerepben – Az orgona mint terápia
Az Orgona több szerepben sorozat harmadik alkalmának címe meglehetősen rejtélyes. A zenével való gyógyítás hosszú múltra tekint vissza, ugyanakkor az egyik legfiatalabb tudomány számos mentális és fizikai betegség kezelésében, megelőzésében. A zene nagy hatással van az emberre, sajátos érzelmeket és indulatokat kelt. De hogyan gyógyít a zene? Mi is az a zeneterápia? De miért is számíthatna az orgona terápiás eszközként külön fejezetre a zeneterápia módszertanán belül? Hangzása egyedülálló hatásmechanizmussal bírna? Van valamilyen rejtett többlete más hangszerekkel szemben? Ezekre a kérdésekre keresi a választ és nyújt betekintést a zeneterápiába dr. Hegedűs Lívia és Méhes Balázs előadása.
Az Orgona több szerepben sorozat a Tiszakécskei Református Egyházközség, az Álomfogó Alapítvány és az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
https://www.facebook.com/events/515127448660688/

Négyszögletű kerek plakátMárcius 18. 18.00
Városi Könyvtár, Tiszakécske
Négyszögletű Kerek Kiállítás – Vándortárlat Lázár Ervin születésének 80. évfordulója alkalmából
Lázár Ervin emléktárlat nyílik a Városi Könyvtárban 2016. március 18-án, pénteken 18 órakor. Az interaktív vándorkiállítás a szerző életútját és legfontosabb gyerekkönyveit mutatja be. A rendhagyó programon ünnepélyesen átadásra kerül a felújított könyvtárépület is.
A kiállítást Böszörményi Gyula József Attila-díjas író nyitja meg, a felújított könyvtárat Tóth János polgármester adja át.
A tárlat 2016. április 15-ig tekinthető meg. A kiállítás a Móra Kiadó jóvoltából látogat el Tiszakécskére.
https://www.facebook.com/events/734966436638336/

Plakát Háy Come BeckMárcius 19. 17.00
Arany János Művelődési Központ
Kotta és Könyv – Háy Come Beck
Háy János író és Beck Zoltán, a 30Y frontembere először Budapesten egy fotózáson, az egyik metróvonal alagútjában találkoztak. Néhány közös fellépés után elhatározták, hogy egy kicsit feszesebb szerkezetű, interaktív estet hoznak létre, amelyben Háy János versei, prózái összefonódnak Beck Zoli dalaival.
Beck Zoli: „Egyszerű volt a kiindulópontunk: olyat tudunk csinálni a színpadon, amit egyébként is. És amit nem, arról nem akarjuk azt állítani, hogy menne. Amit meg tudunk: írni, zenélni, gondolkodni, beszélni, hallgatni, ilyeneket. Az este ennek megfelelően alakul. És ahol mi kevesek vagyunk – mert nem vagyunk például jó színészek –, ott megkérjük a jelenlévőket, hogy szálljanak be a játékba.”
Háy János: „A terv az az, hogy mindig legyen benne mozgás, ne legyenek teljesen egyformák az előadások, azt szeretnénk, ha mi magunk számára is impulzív és megtermékenyítő lenne egy-egy fellépés.„
A koncert támogatójeggyel látogatható, amelyet akár előre is megvehetnek az érdeklődők. További információt a 20/551-3261-es telefonszámon kaphatnak.
A Kotta és Könyv sorozat az Álomfogó Alapítvány és az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
https://www.facebook.com/events/1064558663594193/

2016márc_börzeMárciusi Könyvbörzék az Arany János Művelődési Központban.
Márciusban is szeretettel várjuk az olvasni vágyókat, havi akciónkban minden idegen nyelvű könyvünket egységesen 200 Ft adomány ellenében lehet hazavinni. Börzénkben több ezer könyv közül válogathatnak a betérők, keressenek akár szép- vagy szakirodalmat, verset, ifjúsági vagy gyerekkönyvet.
Figyelem! Március 26-án börzeszünetet tartunk!

 

Kotta és Könyv – Nógrádi Gergely lemezbemutató koncertje

2016. február 21-én 17 órakor az ókécskei református templomba várjuk a Kotta és Könyv sorozat közönségét.

Nógrádi Gergely író, operaénekes és kántor egy személyben.
Sokoldalú művész. Pályafutását operaénekesként kezdte, de közben napilapoknál, folyóiratoknál (Magyar Ifjúság, Kurír, Népszabadság, Blikk, Story, Best, Gastroyal, HOT! magazin) is dolgozott.
Fellépett a Zeneakadémián, a Magyar Állami Operaházban, a Budapesti Operettszínházban, a Debreceni Csokonai Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, Szolnoki Szigligeti Színházban, a Millenáris Színházban.
1994 óta tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Riportköteteket, ifjúsági regényeket, életmód- és mese-könyveket ír.
2009 novemberétől a budapesti Frankel Leó utcai zsinagóga kántora.
2015-ben Európa legjobb kántorának választották, ebből az alkalomból jelent meg albuma, melyből ízelítőt kaphatunk ezen a koncerten.
Az esten közreműködik Teszter Nelli zongorakísérő, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára és Fellegi Balázs opera- és klezmerénekes.

A koncert támogatójeggyel látogatható, amelyet akár előre is megvehetnek az érdeklődők. További információt a 20/551-3261-es telefonszámon kaphatnak.

Plakát Nógrádi vKOTTA és KÖNYV
zenei főétel irodalmi körettel

2015 augusztusa és 2016 júliusa között új sorozattal szeretnénk kedveskedni a kultúrakedvelő közönségnek, ezért egy hat eseményből álló különleges programsorozatot terveztünk. A sorozatba olyan fellépőket hívtunk meg, akik irodalmárként már jártak nálunk, ám most picit más arcukat is megmutathatják a közönségnek, illetve két Edith Piaf-produkciót is meghívtunk, így tisztelegve a 2015 decemberében éppen 100 éve született énekesnő előtt.

Padam: Kárász Eszter és barátai Edith Piaf-estje
Pianissimo Duo: (Darvas Ferenc és Müller Péter Sziámi közös estje)
Nógrádi Gergő író, operaénekes, kántor önálló estje
Háy Come Beck: Háy János író és Beck Zoltán (30Y) közös koncertje némi irodalommal fűszerezve március 19-én
Szó és szaxofon: Esterházy Péter és Dés László estje május 7-én
Varga Klári és Rusz Milán Edith Piaf-estje június 25-én

A sorozat az Álomfogó Alapítvány, az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár, valamint a Barack Thermal Hotel és Spa együttműködésében,
az NKA támogatásával valósul meg.

A rendezvényre a támogatójegyek megvásárolhatóak az Arany János Művelődési Központban, illetve az Álomfogó Alapítvány rendezvényein, illetve Cséplő Noéminél és de Jongéné Miklós Mónikánál.

Orgona több szerepben – Az orgona mint szerkezet

ORGONA TÖBB SZEREPBEN
Az orgona mint szerkezet
Nyitott orgonaműhely, nyitott karzat

Február 12-én alaposabban is szemügyre vesszük az idei sorozat főszereplőjét, az orgonát. Faragó Attila orgonaépítő, az AerisOrgona Kft. ügyvezetője a legrejtettebb zugokat is megmutatja és minden kérdésre válaszol. Délelőtt és kora délután gyerekcsoportok is barátkozhatnak majd az orgonával.

Az érdeklődőknek 16 órakor és 17 órakor is indul vezetés az orgonakarzatra.

SMszerkezetFaragó Attila orgonaépítő gyermekségétől az egyházi zene bűvöletében él. A nagyvarsányi és az újpesti baptista gyülekezetben meghatározó lelki és zenei élményekben lehetett része. Ifjúkorától mindmáig orgonál gyülekezeti alkalmakon, istentiszteleteken. Számára az orgona tehát nem pusztán szerkezet, hanem minden tekintetben szakrális hangszer. Orgonaépítő végzettséget a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem égisze alatt működő Hangszerészképző Iskolában szerzett, a legmeghatározóbb élményeket azonban a történeti orgonákkal való találkozások jelentették számára. Különösen a délnémet és thüringiai orgonatáj hangszereinek hatása vezette arra a meggyőződésre, hogy önálló céget alapítva tegyen hathatós lépéseket a Kárpát-medence orgonáinak megmentéséért. 2010-ben létrehozta az AerisOrgona Kft-t, hogy a művészi követelményeknek megfelelve gondozza és fejlessze hangszereinket. Érdeklődésük középpontjában a historikus orgonák szakszerű restaurálása és rekonstrukciója áll. Emellett különböző európai történelmi stílusoktól ihletett új hangszerek tervezésével és építésével is foglalkoznak.
Az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai orgonaépítő cégként a közeli jövőben megvalósuló tekintélyes projekteket és felkéréseket mondhatnak magukénak. Előadókat és hallgatóságot egyaránt inspiráló egyedi hangszerek építésével és a régiek életre keltésével tovább szeretnék szolgálni az egyházi zene Istent magasztaló hangszereinek ügyét.
Az Orgona több szerepben rendezvénysorozat a Tiszakécskei Református Egyházközség, az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár és az Álomfogó Alapítvány együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap és Tiszakécske Város Önkormányzata támogatásával valósul meg.
Szeretettel várunk mindenkit!

Könyvkóstoló Dóka Péterrel

Tiszakécske, Városi Könyvtár
2016. február 5. 18 óra

Dóka Péter, aki valaha kritikusként kezdte a pályáját, gyakran meglepődik, milyen visszhangtalan egy-egy gyerekkönyv megjelenése. 2013-as regénye, A kék hajú lány azonban nem maradt észrevétlen. Hamar népszerűvé vált, ami nem csoda, hiszen a magyar ifjúsági irodalomban szokatlan bátorsággal fordult tabunak számító témákhoz: a betegséghez, a halálhoz, az öngyilkossági vágyhoz. „Vannak még „fehér foltok” a magyar gyermekirodalomban,
vannak olyan témák, amelyeket más országokban (én főleg német példákat ismerek) nemcsak egy-két könyvben, hanem tucatnyi irodalmi műben feldolgoznak.” (Dóka Péter)

‚‚Tizenkét óra h201602 webét perckor megváltozik Olivér élete. /…/ Megpillant az ebédlő ajtajában egy nagyon furcsa lányt. Kerekes székben ül, fekete ruhát visel, az arca ki van sminkelve, a haja pedig kék. Talán tizenkét éves lehet. Unottan bámul maga elé, aztán mond valamit Scarlettnek, aki mögötte áll. Scarlett végigpillant az étkezőn, és észreveszi Olivér mellett Fecó üres helyét. Kárörvendően elvigyorodik.
– Ott még van egy hely, Mira. Az egy nagyon kedves, jól nevelt fiú. Biztos örülni fog, ha odamész hozzá.
A kék hajú lány Olivér mellé gurul a kerekes székével.
– Ne haragudj, de… – mondja Olivér, ám Mira dühösen belé fojtja a szót.
– Hagyjál békén! – ripakodik rá, és fenyegetően felemeli a kezét. Hosszú, feketére lakkozott körmei vannak.
– … rágurultál a lábamra  – fejezi be Olivér a mondatot.”
(Dóka Péter: A kék hajú lány – részlet)

„Félrevonta a király a legényt, és megkérdezte tőle:
– Mi a titkod, fiam? Hogyan bírod ilyen türelemmel viselni, hogy ez a leány mindenhová késedelemmel érkezik?
A kérő előhúzott a tarisznyájából egy vastag könyvet.
– Szeretek olvasni, király uram, mindig van nálam egy jó regény. Ha éppen késik kicsikét felséged álomszép leánya, előkapok egy könyvet, s remek mód szórakozom.
Na, ezeket Isten is egymásnak teremtette – gondolta a király. – Egy későkása meg egy könyvmoly…”
(Dóka Péter: Lila királylány /Későkása/ – részlet)

Szeretettel várunk mindenkit!

Könyvkóstoló Jeney Zoltánnal és Pompor Zoltánnal

A 2016-os év első Könyvkóstolójára két olyan irodalmárt várunk, akik rengeteget tesznek a gyermek- és ifjúsági irodalomért.
Jeney Zoltán íróként, műfordítóként, a Petőfi Irodalmi Múzeum Könyv- és Fordítástámogatási Irodájának munkatársaként tevékenykedik, Pompor Zoltán pedig gyermekirodalom-kutatóként, szaktanácsadóként, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársaként segíti a pedagógusok munkáját.

Mindenkit szeretettel várunk!

Ezen az estünkön ünnepeljük meg a Könyvkóstoló tizedik születésnapját is!
Könyvkóstoló20160108

Tettek és tervek

Tisztelt Támogatóink! Kedves Barátaink!

2015 különleges év volt alapítványunk életében, hiszen számos programban vehettünk részt, akár szervezőként, akár együttműködő partnerként.

Engedjék meg, hogy egyrészt számot vessünk a 2015-ös évvel, és egyben tájékoztatást nyújtsunk 2016-os terveinkről.

Könyvkóstoló sorozatunk ismét számos neves vendéggel büszkélkedhetett, bár némileg visszavetette a látogatók lelkesedését a Városi Könyvtár felújítása, hiszen így újabb és újabb helyszíneket kellett találnunk rendezvényeinkhez. Reméljük, hogy a könyvtár minél hamarabb elkészül, és újra megszokott helyen és rendben várhatjuk a könyvek szerelmeseit minden hónap első péntekjén.

Tervezett vendégeink:
január 8.: Jeney Zoltán és Pompor Zoltán, a Magyar Gyermekkönyv Fórum alapítói
február 5.: Dóka Péter, ifjúsági író, a Móra Kiadó szerkesztője
március 4.: Csurgó Csaba író, az Agave Könyvek főszerkesztője
április 1 vagy 8.: Mészáros Sándor kritikus, irodalomtörténész, a Kalligram Kiadó főszerkesztője
május 6.: Csányi Vilmos etológus, író
június 3.: Dániel András író, illusztrátor
június 10.: Könyvheti Extra Könyvkóstoló Vadas Zsuzsával a Barack Hotelben
július 1.: Szálinger Balázs költő, szerkesztő
augusztus 5.: Lakatos István illusztrátor, író
szeptember 2.: Janikovszky János, a Móra Kiadó ügyvezető igazgatója
október 7.: egyeztetés alatt
november 4.: Buda Ferenc köszöntése 80. születésnapján
december 4.: Nógrádi Gergely író

Az év folyamán a Bach-emlékév rendezvényeiben is segítséget nyújtottunk, együttműködve a Tiszakécskei Református Egyházközséggel és az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtárral.
A programsorozat kiemelkedő számú közönséget vonzott, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy a Tiszakécskei Református Egyházközség újra együttműködő partnernek kérte fel alapítványunkat.
A következő évben a felújított orgona lesz a középpontban. A rendezvénysorozat címe: Orgona több szerepben.
A tervezett programok:
Január 1. – A sorozat nyitókoncertje: újévi visszhangkoncert orgonán és zongorán Vida Mónika Ruth közreműködésével, köszöntőt mond dr. Ruszinkó Ádám, turizmusért felelős helyettes államtitkár
Február 12.Az orgona mint szerkezet – szakmai vezetés Faragó Attila orgonaépítővel
Március 11.Az orgona mint terápia – előadás dr. Hegedűs Líviával és dr. Méhes Balázzsal
Április 3.Az orgona mint kíséret – kóruskoncert, a kecskeméti Gárdonyi-sorozat vendégelőadása
Április 17.Az orgona mint zenekarProf. David Titterington, a londoni Királyi Zeneakadémia tanszékvezetőjének koncertje
Május 15.Az orgona mint liturgikus szereplőGárdonyi Dániel orgonaművész koncertje
Június 16. és 19.Az orgona mint hangfestő – Erich Kästner–Christiane Michel-Ostertun: Az állatok konferenciája – gyermek- és felnőttelőadás Németh Zsuzsanna orgonaművész és Hegedűs Zoltán színművész előadásában
Július 24.Az orgona mint kamarapartnerOlivier Eisenmann svájci orgonaművész és Verena Steffen fuvolaművész kamarakoncertje
Augusztus 14.Az orgona mint szólóhangszerErdődy János orgonaművész koncertje
Szeptember 18.Orgona több szerepben, a sorozat zárókoncertje Reinfeld János hegedűművész és Méhes Balázs orgonaművész közreműködésével

2015 nyarától 2016 nyaráig tartanak a Kotta és Könyv könnyűzenei-irodalmi sorozatunk rendezvényei
A sorozatba olyan fellépőket hívtunk meg, akik irodalmárként már jártak nálunk, ám most picit más arcukat is megmutathatják a közönségnek, s ugyanakkor azt is reméljük, így az érdeklődők köre is szélesebb lesz, több embert tudunk közelebb hozni mind a zenéhez, mind pedig az irodalomhoz.
Két Edith Piaf-produkciót is meghívtunk, így tisztelegve a 2015 decemberében éppen 100 éve született énekesnő előtt. Reményeink szerint a két Piaf-produkció keretbe foglalja a zenés irodalmat.
2015-ben Kárász Eszter és barátai Padam: Edith Piaf-estjét, valamint Müller Péter Sziámi és Darvas Ferenc Robinson és Péntek nevű duóját hallgathattuk meg. 2016-ra az alábbi rendezvények maradtak:
2016. február 21.Nógrádi Gergely író, operaénekes, kántor lemezbemutató estje a református templomban
2016. március 19.Háy Come Beck: Háy János író és Beck Zoltán (30Y) közös koncertje némi irodalommal fűszerezve
2016. május 7.Szó és szaxofon: Esterházy Péter és Dés László estje
2016. június 25.Varga Klári és Rusz Milán Edith Piaf-estje

A fentiek mellett folyamatosan várjuk Könyvbörzénkbe is az érdeklődőket, ahol igazi könyvcsemegéket, régi kedvenceket is megtalálhatnak, miközben adományokkal támogathatják alapítványunkat. Itt kell megjegyeznünk, hogy 2015-ben is több mint 1500 könyv talált gazdára a Könyvbörzén keresztül. Könyvbörzénk a már megunt, kidobásra szánt könyveket is befogadja, hogy azokhoz is eljuthassanak, akik nem engedhetik meg maguknak az új könyvek megvásárlását.

2015 talán legfontosabb híre számunkra, hogy éppen karácsony előtt érkezett meg az Országos Bírói Hivatal végzése, mely szerint alapítványunkat újra közhasznú szervezetté nyilvánította, így 2016-os támogatásaikat, adományaikat már közhasznú szervezetként tudjuk fogadni, és arról kedvezőbb feltételekkel tudunk igazolást kiállítani.

Reméljük, hogy a fenti programsor érdemessé tesz bennünket a múlt évben kapott támogatásra, és talán arra is, hogy lehetőség szerint ebben az évben is segítsék munkánkat, hiszen ezzel az egész város kultúrakedvelő közönségét támogatják.

Segítségüket előre is köszönjük minden, a magyar kultúrát, művészetet kedvelő tiszakécskei polgár nevében. Az adományokról igazolást állítunk ki. A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Tiszakécske, 2016. január 1.

Cséplő Noémi
az Álomfogó Alapítvány
kuratóriumának elnöke

Könyvkóstoló Mikulásváró vetélkedővel

Az idei év utolsó Könyvkóstolóján vetélkedővel várunk benneteket, és természetesen a jutalom sem marad majd el.
Gyertek, és ha tehetitek, hozzatok magatokkal egy kis „batyut”, hogy se éhen, se szomjan ne maradjunk, valamint jó szót, mert olyan régen beszélgettünk már magunkban, vendég nélkül.
201512_Mikulás

Kotta és Könyv – Pianissimo! Duó: Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla estje

Műfajteremtő programjában a két igen különböző indíttatású művész sikerrel egyesíti erényeit: a jazz kiválóság Szakcsi páratlan improvizációs készségét, Sziámi pedig a költői és az előadói erőt. Az improvizáción és Müller Péter Sziámi versein alapuló előadás ötvözi a középkori normann balladák, a cigány énekek, a brit underground rock és a francia sanzonok dallamait.
„Keressük a közös műfajunkat, nagyon messziről indultunk egymás felé. Olyan formát kutattunk, amelyben a dal ütőképessége úgy marad meg, hogy közben tér nyílik az improvizációra. Ehhez egy filmszerű formát találtunk ki, amit úgy neveztünk el, hogy Movies for the Blind, azaz filmek a vaknak. Rájöttünk ugyanis, hogy az egész egy montázsszerkezetben érvényesül, vagyis tematikus improvizációk viszik tovább a történetet ott, ahol a szó megáll.”
(Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi)

Plakát Pianissimo
2015 augusztusa és 2016 júliusa között új sorozattal szeretnénk kedveskedni a kultúrakedvelő közönségnek, ezért egy hat eseményből álló különleges programsorozatot terveztünk.
A sorozatba olyan fellépőket hívtunk meg, akik irodalmárként már jártak nálunk, ám most picit más arcukat is megmutathatják a közönségnek, illetve két Edith Piaf produkciót is meghívtunk, így tisztelegve a 2015 decemberében éppen 100 éve született énekesnő előtt.

A sorozat rendezvényei:
Padam: Kárász Eszter és barátai Edith Piaf-estje
Nógrádi Gergő író, operaénekes, kántor önálló estje
Pianissimo Duo: (Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi közös estje)
Háy Come Beck: Háy János író és Beck Zoltán (30Y) közös koncertje némi irodalommal fűszerezve
Szó és szaxofon: Esterházy Péter és Dés László estje
Varga Klári és Rusz Milán Edith Piaf-estje

A sorozat az Álomfogó Alapítvány, az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár, valamint a Barack Thermal Hotel és Spa együttműködésében, az NKA támogatásával valósul meg.
A rendezvényre a támogatójegyek megvásárolhatóak az Arany János Művelődési Központban, illetve az Álomfogó Alapítvány rendezvényein, illetve Cséplő Noéminél és de Jongéné Miklós Mónikánál.