Bach és kantátái – kantátaest az A:N:S Chorussal

ANS plakátMájus 17-én felcsendült a felújított orgona a tiszakécskei református templomban. A népes hallgatóság lelkesen fogadta az új hangzás frissességét. 2015. június 21-én, vasárnap 19 órakor ismét várjuk az érdeklődőket a tiszakécskei református templomba. A Bach 330 rendezvénysorozat következő, rendkívüli eseményén három korai kantátát hallhatunk neves előadók, az A:N:S Chorus tolmácsolásában Bali János vezényletével. Ehhez fogható különleges műsort még nem hallhattunk az Ókécskei Zenés Esték sorozatban:
Christ lag in Todesbanden BWV 4 – korálkantáta húsvét első napjára, 1707
Gleichwie der Regen und Schnee BWV 18 – kantáta hatvanadvasárnapra, 1713 előtt
Himmelskönig, sei willkommen BWV 182 – kantáta virágvasárnapra, 1714
Az A:N:S Chorust Bali János 1993-ban alapította a XV. század nagyszabású polifon kompozíciónak előadására. Az együttes tevékenységének fő célja a legnagyobb reneszánsz komponisták munkásságának feltárása. Évente csupán néhány koncertet ad, melyeket azonban a források gondos elemzése és legalább 15–20 próbából álló felkészülés előz meg.
Bali János furulyát és barokkfuvolát Stadler Vilmosnál és Anneke Boeke-nál tanult; Kurtág György kamarazene-óráit, Hans Maria Kneihs furulya-, Barthold Kuijken barokkfuvola-, és Eötvös Péter valamint Helmuth Rilling karmesterkurzusait látogatta. Alapítója és karmestere a budapesti Ars Nova kamarakórusnak (1982-1993) és az A:N:S (Ars Nova “secunda”) kórusnak. 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíjában részesült. 2010-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.
A rendezvény a Tiszakécskei Református Egyházközség, az Álomfogó Alapítvány és az Arany János Művelődési Központ együttműködésében, az NKA támogatásával valósul meg. Az esemény fővédnöke Reneszánsz Zenei Alapítvány. A fellépőket az Ókécskei Csárda látja vendégül.
A koncert az Ókécskei Zenés Esték hangversenysorozat része. Hangversenyeink 14 éve ingyenesek, de a látogatók és a helyi vállalkozók támogatójegy vásárlásával hozzájárulhatnak a rendezvénysorozat költségeihez. Különleges meglepetéssel kedveskedünk támogatóinknak: aki legalább 500 Ft-tal támogatja a Bach 330 rendezvénysorozatot, egy a sorozatra készített, elegánsan illusztrált tollat kap ajándékba. Támogatójegyet az Álomfogó Alapítvány könyvbörzéin és egyéb rendezvényein, illetve az Arany János Művelődési Központban és a Városi Könyvtárban vásárolhatnak az érdeklődők.

További információ: https://www.facebook.com/bach330tiszakecske

Részletes program:

Johann Sebastian Bach: három korai kantáta
A:N:S Chorus:
Bodrogi Éva — szoprán, Lax Éva — alt,
Kéringer László — tenor, Mizsei Zoltán — basszus
EllenPont:
Laurán Apolka — furulya
Varga Ferenc, Rabovay Júlia — hegedű és brácsa
Szabó Réka, Zarári Máté — brácsa
Szászvárosi Sándor — cselló
Pétery Dóra — orgona
Vezényel: Bali János
Christ lag in Todesbanden – korálkantáta Húsvét első napjára, BWV 4
1707, Arnstadt / Mühlhausen
Sinfonia
1. versszak (kórus): Christ lag in Todes Banden
2. versszak (szoprán, alt): Den Tod niemand zwingen kunnt
3. versszak (tenor): Jesus Christus, Gottes Sohn
4. versszak (kórus): Es war ein wunderlicher Krieg
5. versszak (basszus): Hier ist das rechte Osterlamm
6. versszak (szoprán, tenor): So feiern wir das hohe Fest
7. versszak (kórus): Wir essen und leben wohl
Gleichwie der Regen und Schnee – kantáta hatvanadvasárnapra, BWV 18
1713 előtt, Weimar
Sinfonia
Recitativo (basszus): Gleichwie der Regen und Schnee vom Himmel fällt
Litánia (tenor, basszus, kórus): Mein Gott, hier wird mein Herze sein
Ária (szoprán): Mein Seelenschatz ist Gottes Wort
Korál: Ich bitt, o Herr, aus Herzensgrund
Himmelskönig, sei willkommen – kantáta Virágvasárnapra, BWV 182
1714, Weimar
Sonata
Kórus: Himmelskönig, sei willkommen
Recitativo (basszus): Siehe, ich komme, im Buch ist von mir geschrieben
Ária (basszus): Starkes Lieben
Ária (alt): Leget euch dem Heiland unter
Ária (tenor): Jesu, laß durch Wohl und Weh
Korál: Jesu, deine Passion ist mir lauter Freude
Kórus: So lasset uns gehen in Salem der Freuden